Ez az eszköz a bemeneti megfigyelő által látható területeket azonosítja, a felszín topográfiáját figyelembe véve. A bemenő pontok helyei képviselhetnek megfigyelőket (például a felszínen lévő személyeket, vagy egy tűztoronyban lévő megfigyelőket), vagy megfigyelt objektumokat (például szélerőműveket, víztornyokat, járműveket vagy más személyeket). A eredmények a megfigyelő tartózkodási helyéről látható területeket foglalják magukban.
A megfigyelőknek és a megfigyelt objektumoknak is lehet felszín feletti magassága, és a magasságok használatával meghatározható a láthatóság. 300 láb magas szélerőművek és egy 6 láb magas, felszínen álló személy esetén a számított belátható terület jellemzően nagyobb lesz, mint 200 láb magas szélerőművek és egy 5 láb magas személy esetén.
Az eredményréteg azoknak az eseteknek a számát rögzíti, amikor a bemeneti felszínt tartalmazó raszteren lévő cellahelyek láthatóak a bemeneti megfigyelőpontokról. A nem látható cellák NoData értékeket kapnak.
Az Aktuális térképkiterjedés használata bejelölésével a program csak a raszteres területet és az aktuális térképkiterjedésen látható megfigyelőpontokat elemzi. Ha nincs bejelölve, akkor a bemenő réteg összes megfigyelőpontját figyelembe veszi, akkor is, ha azok kívül esnek az aktuális térképkiterjedésen.
A belátható terület számításához használt magasságfelszín.
Ha a bemeneti felszín függőleges mértékegysége eltér a vízszintes mértékegységtől, például a magasságértékek lábban vannak megadva, de a koordináta-rendszer méterben, a felszínnek meghatározott függőleges vonatkoztatási rendszerrel kell rendelkeznie. Ennek az az oka, hogy az eszköz a függőleges (Z) és a vízszintes (XY) mértékegységekből számítja a Z tényezőt a belátható terület elemzéséhez. A függőleges vonatkoztatási rendszer nélkül, vagyis ha nem áll rendelkezésre a Z mértékegységével kapcsolatos információ, az eszköz feltételezi, hogy a Z mértékegysége megegyezik az XY mértékegységével. Ennek eredményeképpen 1,0 értékű belső Z tényezőt használ az elemzéshez, ami váratlan eredményekhez vezethet.
A magasságfelszín lehet integer vagy lebegőpontos érték.
A belátható terület számításakor a megfigyelőhelyeket ábrázoló pont-típusú vektoros elemek.
A belátható terület számításához használt optimalizálási módszer.
Adja meg a távolsághatárt, amelynél a látható területek számítása véget ér. Ezen a távolságon túl az eszköz nem figyeli, hogy a megfigyelőpontok és az egyéb objektumok kölcsönösen rálátnak-e egymásra.
Megadhat egy lineáris távolságot jelentő numerikus értéket, vagy kiválaszthat egy numerikus mezőt a bemeneti megfigyelői vektoros elemek közül. Mező megadása esetén a mező által tartalmazott értékeknek ugyanolyan mértékegységgel kell rendelkezniük, mint a bemeneti magasságfelszín X,Y egységének.
Ügyeljen arra, hogy nagy értékeknél megnő a számítási idő. Ha nincs megadva, az eszköz a felbontás és a bemeneti magasságfelszín kiterjedése alapján kiszámít egy alapértelmezett legnagyobb távolságot.
Ez a paraméter hasznos bizonyos jelenségek modellezéséhez. A láthatóság kiterjedésének korlátozásával például modellezhetőek az időjárási körülmények, például az enyhe köd. Szintén a láthatóság kiterjedésének korlátozásával bizonyos fokú irányítása lehet a napszakok fölött az alkonyat hatásának szimulálásával.
Adja meg a távolságot, amelynél a látható területek számítása kezdődik. A felszínen lévő, ennél a távolságnál közelebbi cellák nem láthatóak a kimenetben, azonban a legkisebb látótávolság és a legnagyobb megtekintési távolság közé eső cellák láthatóságát akadályozhatják.
Megadhat egy lineáris távolságot jelentő numerikus értéket, vagy kiválaszthat egy numerikus mezőt a bemeneti megfigyelői vektoros elemek közül. Mező megadása esetén a mező által tartalmazott értékeknek ugyanolyan mértékegységgel kell rendelkezniük, mint a bemeneti magasságfelszín X,Y egységének.
Ez a paraméter a belátható terület szabályozására alkalmas a megfigyelőtől meghatározott távolságra eső elemzési területen belül. Ha például azt elemzi, hogy milyen a rálátás egy épület tetejéről egy távoli parkra, beállíthatja a legkisebb látótávolságot, és ezzel kizárhatja az Önt nem érdeklő közeli területeket, hogy gyorsabb legyen a feldolgozás.
Megadható, hogy a legkisebb látótávolság és a legnagyobb megtekintési távolság paraméterek mérése háromdimenziós módon vagy egyszerűbben, kétdimenziós módon történjen. A lehetőség kijelölésekor az eszköz 3D távolságként kezeli a látótávolságokat. Ha nincs kijelölve, 2D távolságként kezeli.
A 2D távolság az egyszerű lineáris távolság egy megfigyelő és a célpont között a tengerszintre vetített helyüket felhasználva. A 3D távolság valósághűbb értéket ad azáltal, hogy figyelembe veszi a relatív magasságukat is.
Adja meg a megfigyelőhelyek magasságát.
Megadhat egy, az összes megfigyelő magasságát jelképező numerikus értéket, vagy az egyes megfigyelők magasságát leíró mezőt. Mező megadása esetén a mező által tartalmazott értéknek ugyanolyan mértékegységgel kell rendelkeznie, mint a bemeneti magasságfelszín Z egységének.
Adja meg a megfigyelőhelyek földfelszín feletti magasságát.
Magasságként megadhat egy numerikus értéket, vagy egy mezőt a bemeneti megfigyelői vektoros elemek közül. Mező megadása esetén a mező által tartalmazott értéknek ugyanolyan mértékegységgel kell rendelkeznie, mint a bemeneti magasságfelszín Z egységének.
Az alapértelmezett érték 6 láb. Ha a megfigyelés magaslati pontról történik, például megfigyelőtoronyból vagy egy magas épületből, annak a magasságát használja az alapértelmezett érték helyett. A belátható terület számításakor az eszköz hozzáadja ezt az értéket a megfigyelőhely magasságához, ha azt megadták, máskülönben az interpolált felszíni z értékhez adja hozzá.
Megadhatja a láthatóság meghatározásához használt, a felszínen lévő építmények vagy személyek magasságát.
Magasságként megadhat egy numerikus értéket, vagy egy mezőt a bemeneti megfigyelői vektoros elemek közül. Mező megadása esetén a mező által tartalmazott értéknek ugyanolyan mértékegységgel kell rendelkeznie, mint a bemeneti magasságfelszín Z egységének.
Az eredményként kapott belátható területek között azok a területek szerepelnek, ahonnan egy megfigyelőpontból láthatóak ezek a felszínen lévő objektum. Ennek a fordítottja is igaz: a felszínen lévő objektumokból rá lehet látni a megfigyelőpontra.
Az alábbiakban néhány példát mutatunk be a cél magasságának beállítására:
A földfelszín feletti magasság mint kimeneti eredmény neve. Az eredményül kapott földfelszín feletti magasság egy raszter, ahol minden egyes cella értéke az a legkisebb magasság, amelyet hozzá kell adni egy egyébként nem látható cellához ahhoz, hogy láthatóvá váljon legalább egy megfigyelő számára. A már látható cellák 0 értéket kapnak ebben a kimeneti raszterben.
A Saját tartalom alatt létrejövő és a térképhez hozzáadott réteg neve. Az alapértelmezett név az eszköz nevén és a bemenő réteg nevén alapul. Ha a réteg már létezik, akkor a program megkéri, hogy adjon meg egy másik nevet.
Az Eredmény mentési helye legördülő mezőben megadhatja a Saját tartalommappájának nevét, ahová az eszköz menti az eredményt. Ha mind csempézett, mind dinamikus távérzékelési réteg létrehozására van jogosultsága, akkor az Eredmény mentése másképp legördülő mezőben azt is megadhatja, hogy milyen rétegtípust hozzon létre a kimeneten.